
Fehérvár KC utánpótlás
utánpótlásedzőAz edzői pálya kezdete az U18-as és U20-as korosztályok mellett.
A játék a pályán kezdődik. A munka előtte.
Forray Gábor – a magyar kosárlabda-közegben „Fofó” becenéven ismert szakember – játékosból lett utánpótlásedző, majd NB I/A-s másodedző, vezetőedző és válogatott szakember.
Pályafutásában az utánpótlás-nevelés, a felnőtt élvonal és a válogatott munka egyaránt meghatározó szerepet kapott.
„Soha semmit sem adok fel, legfeljebb a csekket, de azt is az utolsó másodpercben.”
Nemzeti Sport, 2026
A fontosabb állomások időrendben.

Az edzői pálya kezdete az U18-as és U20-as korosztályok mellett.

A felnőtt stáb, az utánpótlás és a B-csoportos program párhuzamosan. 2007-ben hét NB I/A-s mérkőzésen megbízott vezetőedző.

Első hosszabb önálló élvonalbeli vezetőedzői megbízás.

Négy szezonon át önálló vezetőedző. A befejezett idényekben rendre rájátszásba jutott a csapattal.

Visszatérés nevelővárosába vezetőedzőként.

2021 őszén újra átvette a kecskeméti csapatot. A 2021/22-es idény a felnőtt vezetőedzői pálya egyik legerősebb szezonja lett.

Újjáépülő csapattal jutott kupadöntőbe, miközben a bajnokságot a 6. helyen zárta.

Nehéz szezon végén kiharcolt bennmaradás, majd szerződéshosszabbítás a 2026/27-es idényre.

A korosztályos válogatott célja: versenyképesség és minél több játékos feladása a felnőttválogatott felé.
Csapateredmények és szakmai elismerések.
másodedző / edzői stáb
Kecskemét
vezetőedző
KTE
vezetőedző
KTE
vezetőedző
Egis Körmend
vezetőedző
A 2024/25-ös körmendi szezon után.
szövetségi edző
Magyar U20 férfiválogatott, 3–4-es mérleg.
Védekezés, szerepek, fejlesztés és következetes csapatmunka.
Szervezett, agresszív védekezésre és kontrollált intenzitásra épülő kosárlabda.
Világos szerepek, következetes elvárások és vállalható csapaton belüli felelősség.
A fiataloknak nem csak edzésen, hanem valós téthelyzetekben is fejlődési lehetőséget kell adni.
A taktikai rendszer nem önmagáért van: a játékosállomány erősségeit kell felerősítenie.
A jó védekezésből tempót, egyszerű döntéseket és agresszív támadóátmenetet kell építeni.
A csapatnak értenie kell, miért kér valamit az edző – és azt is, mi a közös cél.
Taktika, edzésmódszertan, videóelemzés és tudásmegosztás.
Modern támadási és védekezési rendszerek, részletes bontásban.
Gyakorlati edzésanyagok, módszertani megközelítések és periodizációs gondolatok.
Mérkőzések és szituációk elemzése, tanulás a részletekből.
Szakmai előadások, konferenciák, edzőképzések és tudásmegosztás.
Szakmai anyagok, jegyzetek és aktualitások.
Az MVM-OSE Lions bejelentette, hogy Forray Gábor a 2026/27-es idényben is a csapat vezetőedzője marad.
ElolvasomAz adatok automatikusan a Hunbasket / MKOSZ nyilvános oldalairól frissülnek.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
OSE Lions
OSE Lions
OSE Lions
NKA Universitas Pécs
Egis Körmend
OSE Lions
OSE Lions
Sopron KC
Endo Plus Service-Honvéd
OSE Lions
OSE Lions
Kometa-KVGY Kaposvári KK| # | Csapat | M | GY | V | PT | % |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Atomerőmű SE | 7 | 7 | 0 | 14 | 1.00 |
| 2 | FEKFalco-Vulcano Energia KC Szombathely | 6 | 6 | 0 | 12 | 1.00 |
| 3 | Alba Fehérvár | 7 | 5 | 2 | 12 | 0.86 |
| 4 | Kometa-KVGY Kaposvári KK | 7 | 5 | 2 | 12 | 0.86 |
| 5 | NHSZ-Szolnoki Olajbányász | 7 | 5 | 2 | 12 | 0.86 |
| 6 | Endo Plus Service-Honvéd | 7 | 4 | 3 | 11 | 0.79 |
| 7 | OSE Lions | 7 | 3 | 4 | 10 | 0.71 |
| 8 | DDélút-SZTE-Szedeák | 7 | 3 | 4 | 10 | 0.71 |
| 9 | PHOENIX Fóti Tigrisek | 7 | 3 | 4 | 10 | 0.71 |
| 10 | Sopron KC | 7 | 3 | 4 | 10 | 0.71 |
| 11 | Egis Körmend | 7 | 2 | 5 | 9 | 0.64 |
| 12 | DEAC | 6 | 1 | 5 | 7 | 0.58 |
| 13 | NKA Universitas Pécs | 7 | 1 | 6 | 8 | 0.57 |
| 14 | Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét | 7 | 0 | 7 | 7 | 0.50 |
Soha semmit sem adok fel, legfeljebb a csekket, de azt is az utolsó másodpercben.
Nemzeti Sport, 2026
Mérkőzések, edzések és közös sikerek képekben.
Interjúk, podcastok, YouTube- és közösségi videók.
Hosszabb, személyesebb beszélgetés a Magyar Kupáról és az edzői munkáról.
MegnyitásBennmaradás, fiatalok, keretépítés és klubvezetési gondolatok.
MegnyitásStúdióinterjú az OSE playoutjáról, sérülésekről és a fiatal játékosokról.
MegnyitásSzakmai megkeresés, előadás, workshop vagy médiamegjelenés.